Csütörtök, 2025-08-21, 10:22 PM

[ Hírek hozzáadása ]


Megvan a Warcraft film összes karaktere

Megjelenés dátuma 2015 december 18.
 

Chris Metzen elmondta, a Warcraft film a játéksorozat első részétől kezdődik majd. Míg annak idején Sam Raimi kizárólag az Alliance-re akart koncentrálni, addig az új rendező Duncan Jones már mindkét oldalt követni akarta, ez a vonal pedig jóval szimpatikusabb volt a Blizzardnak. Így a végső történet tulajdonképpen fele-fele arányban szól majd Lotharról és Durotanról.
 


Ami a vizuális effekteket illeti, az orkok nagy része digitális úton kerül majd a vászonra, ehhez teljes motion capture-t használnak, a grafika kialakításába pedig többek között az ILM is besegít. Duncan egyértelművé tette, hogy az orkok semmiképp nem lóghatnak ki az emberi szereplők közül, mindegyiknek teljesen valóságosnak kell lennie. Az orkok közül egy kivétel például Garona, akit élőben tudtak felvenni színésszel.
 


Kiderült az is, hogy melyik színész melyik karaktert alakítja, és meg kell hagyni, a felhozatal eléggé brutális lett:

Lothar - Travis Fimmel (a Vikings főszereplője)
Durotan - Toby Kebbel
Medivh - Ben Foster
Orgrim Doomhammer - Rob Kazinsky
Gul'dan - Daniel Wu
King Llane - Dominic Cooper
Blackhand - Clancy Brown (!)
Khadgar - Ben Schnetzer
Lady Taria (Stormwind királynője) - Ruth Negga
Garona - Paula Patton

Ha hihetünk az információknak akkor a június 12-én az akkor megjelenő Jurassic World előtt láthatjuk a készülő Warcraft film előzetesét, értesült a Blizzard Watch. Ha minden igaz, akkor várható még egy előzetes valamikor télen. Ezt én az új Star Wars film elé, vagy a Blizzconra tenném. Tudjuk, hogy van egy kész előzetes, amit feltehetőleg úgy őriznek mint a frigyládát, de a tavalyi Comic-con keretében már láthatta pár ember.

A film előzetes látványtervei

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

Forrás:www.ipon.hu,www.worldofwarcraft.hu,sg.hu