Bastion of Twilight
4. Cho’gall
Az első boss az instában, nagy, erős és buta, amilyennek egy jó kapuőrnek kell lenni.
A Normál változat:
A csata 2 fázisból áll, az első a boss hp-jának az 50%-áig és utána a második, míg meg nem hal. A teremben ahol a boss van ezen kívül található még 4 sárkány, egy protodrake és egy adag sárkányfióka, akik fontos szerepet fognak játszani a csata alatt.
Általános raid összeállítás: Két tank, három healer, öt dps. A boss különlegessége hogy hétről hétre változhat, attól függ hogy éppen melyik taktikát kell alkalmazni hogy a boss az adott héten éppen melyik három addal rendelkezik. Halfus alapjáraton 32 millió hpval és hat perces enrage timerrel várja a próbálkozókat. A boss alapjába véve tank & spank, az addok bonyolítják meg. Minden add halála után a boss kap egy-egy debuffot ami hatással van az adott képességére amit az addjától kap és ezenfelül 50%os damage taken debuffot is kap. A három add halála után ez ugye 150% szóval annyira nem is vészes az a 32millió.
Nehezítés képpen egy Proto-Behemoth nevű sárkány lesz még a levegőben ami folyamatosan Fireballokat küld a raidben random emberekre és időnként egy egész raidre ható AoE Firebreathet is ellő. Ezt sajnos ki kell healelni. Jöjjenek az addok egyesével:
Nether Scion
Boss buffja +100% attackspeed. Ha kiengedjük, akkor a bosskap egy debuffot: csökkenti a hitjét, attack speedjét, és damage doneját 25%-kal.
Time Warden
Ha őt kiengedjük, akkor nem a boss hanem a Proto-Behemoth kap egy kis nerfet mégpedig a Fireballjai belassulnak, így elkerülhetővé vállnak. Egyszerü kis tűz körök jelzik a becsapódás helyét, könnyű elkerülni őket.
Slate Dragon
Talán ez a drake a legnehezebb. A boss kap egy Mortal Strikeot ami 6%onként stackelődik a tankon. Tank cserék szükségesek. Ez a képesség végig megmarad. 7-8 stacknél kell váltani, ha a tank tudja, akkor resetelje magán (vagy a healerek rajta) a debuffot bubival, HoP-pal, így könnyebb lesz a fight eleje. Ha meghal, a boss random időnként stunnolódik 12 secre.
Storm Rider
Ebben az esetben a boss egy új képességet kap Shadow Nova néven. Cast timeos spell ami sebez és knockbackel. Ez alapjáraton nem szakítható. Viszont ha aktiváljuk a sárkányt, akkor a cast time belassul és szakíthatóvá válik a spell amit mindenképp meg is kell tenni!
Orphaned Emerald Whelps
Az utolsó lehetőség. Ez egy ketrecnyi kis zöld sárkány amiket masszív AoEvel el kell tüntetni. Kiengedésük után ők is a Behemothot nerfelik méghozzá az általa kiosztott összes damaget csökkentik az egész fight alatt.
Ezek volnának az addok ebből bármelyik három lehet a heti sárkány csomagban ez teljesen random. Ezért a heti tax is teljesen random. A fight eleje a legnehezebb de amint végeztünk az addokkal szépen egyesével a fight folyamatosan könnyebb lesz. Az addok természetesen egyesével aktiválhatóak, így el tudjuk dönteni hogy először melyik mechanizmustól akarunk megszabadulni vagy nerfelni azt.
Lássuk a prioritást!
Storm Rider>Nether Scion>Time Warden>Whelps>Slate Dragon
Ez alapján minden héten tudjuk, milyen sorrendben kell kiengedni a sárkányokat. Két sárkányt+Halfust kell tankolni a fight elején, tankok skilljétől/gearjétől/classától függ, ki tankol mit. A fight elején megy a hero és minden heal CD, ott lesz a legintenzívebb a sebzés. Lenukeoljuk az egyik sárkányt, ha meghal, kiengedjük a whelpeket. AoE a Whelpekre és az élő sárkányra. Ha meghaltak, kiengedjük a 3. sárkányt. Mindenek meg kell halnia, mire Halfus 50%-ra ér.
50%-nál a boss kap egy Furious Roar képességet, ami 3 egymást követő rövid stun, mozogni lehet a stunok között, képességet használni nem. 30 másodpercenként használja, előtte a tankra nem árt valami CD, utána pedig azonnal Shadow Novát castol, azt interruptoljuk. Innetől kezdve statikus tank ‘n spank a csata egészen végéig, vagy a 6 perces az enrage timerig.
Heroic változat:
Az alábbi taktika 25 fős változatra készült, 10esben ugyanez, csak kevesebb emberrel, és sokkal, SOKKAL kevesebb hibalehetőséggel.
Amint belépsz Halfus szobájában, láthatod, hogy minden sárkány add és a whelpek is interaktívak. Az enrage timer, ha egyáltalán érdekel, 6 perc. Természetesen, az összes képességet egyből ki kell iktatni, ami wipeoltatja a raidet. Vagyis a Storm Ridert, a Time Wardent, whelpeket és a Nether Sciont azonnal ki kell engedni. Kelleni fog legalább 2 kemény tank, aki lekezeli a sok sebződést.
Mindent azonnal a szoba közepére húzunk, és az egész raid egy 15 yard sugarú körben marad Halfus körül. Ez azt jelenti, hogy nagy csődület lesz, de a tűzlabdák nagyon lassan esnek, így nem okozhat gondot, hogy kimozogj előlük. Ez a felállás ahhoz kell, hogy a disc. papok az összes szükséges raid healt meg tudják oldani Atonement-Smitinggal, ami felszabadítja többi healert, hogy a tankokat healelhessék. A papok csak Halfust smite-olják, mivel csak rajta nő a sebzés. Ha nincs disc priest, akkor szívás van, mert a healerek hülyét kapnak. 10 fősben ajánlatos a 3 tank 3 healer vagy a 2 tank 4 healer felállás, a normál 2 tank 3 healer nem igazán működik, túl sok a sebzés.
Miután összegyűltünk a szoba közepén, a ranged AoE classok munkához látnak, és leszedik a whelpeket, lehető legrövidebb időn belül. Ezalatt a melee és a single target classok a Time Wardenre koncentrálják a DPS-t. Egy szakítót hagyjatok Halfuson, hogy szakítson meg minden egyes Shadow Novát, amit a boss castol. Amint a whelpek meghaltak, az AoE DPS átvált, segíteni a Time Wardenben.
Mivel Halfus egy Mortal Strike debuffot, tesz bárkire, aki tankolja, adogatni kell a tankok között. 5-6 stacknél már váltás kell, nem lehet 8-9ig hagyni, mint normálban!
Tank sebződés témához még annyi, hogy a tankoknak vastagon használniuk kell a cooldownjaikat az egész harc során, akár Halfust, akár sárkányokat tankolnak. Próbáld úgy intézni, hogy Halfus tankolása közben majdnem végig legyen valamilyen cooldown effekt rajtad! Ne légy szerény, és kérj healer cd-t, ha az kell!
Miután a Time Warden meghalt, a felszabaduló tanknak ki kell engednie a Slate Dragont, ami időnként stunnolja Halfust. A tankok dolgának megkönnyítése érdekében, egy hunter is kiengedheti a sárkányt, és misdirectionözheti a tankra.
Ez jól használható taktika 50%-ig, mivel Halfus nagy késleltetéseket kap a Furious Roarra, és néha még meg le is szedi egy-egy tickjét. Hiába van 3 sárkány kiengedve, minden DPS-nek Halfusra kell váltani azonnal, miután a Time Warden meghalt, és a tankoknak tartani kell a sárkányokat. Mindenfajta herot akkor kell elnyomni, mikor minden DPS átállt Halfusra, mivel (50% alatt) a Furious Roar folyamatos stunnolása miatt nem lesz maximális hatása.
Amint Halfust 50% alá viszitek, méginkább oda kell figyelni, a Furious Roar timerre. Ki kell osztani a Power World: Barriert rotát a papok között, illetve a hasonló raid CD-ket (Divine Guardian, stb), és egynek mindig fent kell lennie, mikor Halfus Halfus castolja a Furious Roart. Arra is ügyeljetek, hogy minden tanknak maxon legyen a hp-ja a Roar előtt. Bárki tankolja Halfust, komoly cooldownokat kell használnia, mint a Shield Wall, Ardent Defender, stb., vagy egy pap dobhat rá Pain Suppressiont.
Tank elhalálozások nagyon könnyen bekövetkezhetnek 50% alatt. Soulstone-okat a tankokra kell tenni és a combat resst is tartsátok fenn az ilyen vészhelyzetekre. A raidet fel kell húzni a Roarok között, és egy szakítót kell ráállítani, aki a kiblinkel az utolsó Roarból, és megszakítja a Shadow Novát, ami utána következik.
Emlékeztetőül, szerepekre bontva:
- a harc elején a tankok felveszik a kijelölt célpontjaikat. Pattogtatják Halfust hármuk között, mikor egyikükön 5-ig felstackelt az MS debuff. Miután a Time Warden meghalt, a felszabaduló tank kiengedi a Slate Dragont. Ne állj a tűzbe, ha meg tudod oldani!
- A healerek legyenek Halfus körül 15 yardos távolságban.
- A disc papok smite-olják Halfust az egész harc alatt, ami triggereli a raid healt Atonement alatt.
- A többi healert a tankokhoz kell rendelni, ideális esetben két helaer jut egy tankra. Power Word: Barriernek fenn kell lennie minden Furious Roar alatt. Tartsd készenlétben a cooldown képességeidet, ha a tankok kérik. Ne állj a tűzbe!
- A DPS-ek legyenek Halfus körül 15 yardos távolságban.
- Az AoE DPS koncentráljon whelpekre, a single target DPS és melee koncentráljon a Time Wardenre. Amint a whelpek meghaltak, mindenki átfordul a Time Wardre.
- Tartsatok egy vagy több szakítót Halfuson, így nincs Shadow Nova!
- Miután a Time Warden meghalt, összpontosítsatok Halfusra!
- Használjátok Bloodlustot!
- 50% alatt egy mágust vagy egy másik classt rendeljetek a Roar utáni Shadow Nova szakításához.
- Ne álljon a tűzbe!
2.
Valiona & Theralion taktika leírásunk következik, melyben a két egymással rivalizáló sárkány lesz az ellenfelünk, akik azért ha csatára kerül a sor meglehetősen jól ki tudják egymás egészíteni. Az alábbi boss taktikai leírás legfőképp a normál változatot szemlélteti. A csatát Valiona kezdi, majd felreppen és cserélnek. Természetesen közös HP pool és egyszerre halnak meg. Jó esetben egy igen könnyen kezelhető 2 fázis váltakozásából álló röpke 5-6 perces csata. 10 percnél semmiképp sem több
A normál változat
Valiona képességei:
- Földön
- Levegőben
- Twilight Meteorite — 150k sebzés egy kijelölt playerre, ez is osztódik..
- Deep Breath — Befújja a terem harmadát, sebez, ki kell állni belőle.
Theralion Képességei:
- Földön
- Levegőben
- Dazzling Destruction — Lila spirál a földön, azonnal kiállni onnan, mert a becsapadó meteor nagyon fáj.
- Twilight Blast — 8 yardos AoE meteor..
A csata menete és fázisai:
A csata alatt meg kell bírkóznunk mind a két sárkánnyal, de szerencsénkre közös hp-val rendelkeznek, szóval mind a kettő ugyan akkor fog meghalni. A harc két részre bontható, attól függően, hogy melyik sárkánnyal harcolunk éppen a földön. Amikor ugyanis az egyikük a földön van a másik felettünk fog repkedni és fázisváltásnál megnehezíti az életünket.
Valiona lesz az első sárkány aki egy Blackout debuffal kezd. Ekkor a raidnek össze kell állni a tankra és a debuffot ekkor dispellezni és akkor 250,000 damage megoszlik a raiden. Theralion eközben Twillgiht Meteorokkal lő random emberekre ami nem csak a targetet hanem kis rangeben AoEban is sebez ezért szóródni kell. Valiona következő képessége Devouring Flame. Ezt a képességet kb 2.5 secing castolja szóval egyől el kell mozogni előle hogy semmiképp ne találjon el minket.. Ha a boss közeledik az air fázisához elkezdi castolni a Dazzling Destruction képességét. Ez a képesség nagy vortexeket nyit a földön aki beleáll sebződik és egy út egy másik dimenzióba lesz a jutalma. Ezért ezeket el kell kerülni. Ha mégis beleesnénk akkor el kell kerülni a kis gömböket a földön és egy portalt keresni a teremben ami vissza rak minket a helyünkre. Ha Valiona felszáll akkor Theralion jön és átveszi a helyét. Egyszerűen: Szóródás > Blackout? = Összeáll > Dispell megvolt? > Szóródás megint mert hullik a Twillight Meteor. > Devouring Flame? = elfutni előle > Phase váltás Vortex a földön? = Nem beleáll > Ha mégis keresi a portált és nem gyüjtögeti a shardokat!
Theralion ekkor újra Twilight Meteorite spellt használ viszont pont fordított mechanizmussal. Egy lila nyíl jelenik meg a target feje felett és rajta kell csoportosulni a csapatnak, mert ekkor a meteor magában hatalmasat sebez ezért most meg kell oszitani a raiden. Melee a tankon áll, ranged egy kupacban. A ranged a terem közepén található mintán fut, amikor alájuk rakja a boss a lila kört. Még castolni fog Engulfing Magic nevű debuffot amit egy random ember kapja. Akin ez van azonnal ki kell futni a raidből!
Egyszerűen:
- Raid összeáll Meteorok miatt (melee és ranged külön-külön) > Lila kör a földön? = Kimozog a minta mentén együtt
- Debuff? = Kiáll raidből
- Deep Breath? = Nem állok az útjába.
Amikor Valiona Újra le akar szállni Deep Breathet castol háromszor. Ha ezt castolja ki kell állni az útjából. Ha mind a háromszor fújt leszáll és Theralion felszáll és máris kezdődik az egész elölről!
3.
Az ascendant council nem más mint Chogall 4 főmágusa, akik külön külön egy-egy őselem mesterei. Az első két boss Feludius (Víz) és Ignacious (tűz) egyszerre támadja a raidet az első fázisban, majd amikor az életerejük 25%-ra esik Arion (levegő) és Terrastra (föld) csatlakozik a harchoz a második fázisban, amíg az ő HP-juk is leesik 25%-ra. Ennél a pontnál a 4 mágus létrehoz egy “Elementium Monstrosity”-t ami durva AoE sebzést ad az egész raidnek. A 3 fázis ezért a minél nagyobb DPS kiosztásáról szól.
Képességek:
- Ignacius (Fire) – 6,9M health
- undefined – Frontális tűz lehellet. A tankon kívül más nem áll bele!
- Rising Flames – AoE tűz sebzés, olyasmi, mint a Blazing Skeleton Dreamwalkernél.
- undefined – Tűzpajzs, amit le kell verni, hogy azt a tűz AoE szakítható legyen.
- Kiválaszt egy random játékost akire debuffot Burning Blood rak, ami növeli a bekapott tűzsebzést, dispellezni kell.
- undefined – kiugrik egy random targetre, akit knockbackel, majd ahogy visszafut a tankhoz tűzcsíkot húz maga mögött.
- Fleudius (Water) – 6,9M health
- Water Bomb – Random targetre egy – Waterlogged – debuffot rak. Bele kell állni Ignacius tüzébe, hogy leessen. ha nem akkor megkapod ezt: undefined amibe belehalsz
- Glaciate – Jégrobbanás, ami nagyot sebez a távolság fügvényében (ha közel vagy simán kinyírja még a tankot is!)
- Heart of Ice – Random targetre egy debuffot rak, ami növeli a bekapott frost sebzést, dispellezni kell.
- undefined – 45 000 – 55 000 HP sebzést okoz egy random targetnek. Szakítható és kell is szakítani!
- Water Bomb – Random targetre egy – Waterlogged – debuffot rak. Bele kell állni Ignacius tüzébe, hogy leessen. ha nem akkor megkapod ezt: undefined amibe belehalsz
- Arion (Wind) – 4,7M health
- Call Winds – Egy tornádót idéz meg, amibe bele kell futnod, hogy kapj egy 2 perces levitate buffot, ami majd megvéd a Föld boss quake képességétől.
- Disperse – Elteleportál a szoba egy másik végébe és elkezdi castolni.
- undefined – Oneshotol mindenkit akin nincs fenn a Föld add által adott buff.
- Disperse – 50.000 sebzést ad a tanknak, resistelhető, és szakítható. Ranged ha tudja szakítsa meg.
- Lightning Rod- Debuffot rakja valakire akinek ki kell szaladni a raidből, mert nemsokára egy Chain Lightning kap. A raidben kinyír vele mindenkit.
- Terrastra (Earth) – 4,7M health
- undefined – Földerengés, ami kb. 100k-t sebez, azokon akiken nincs meg a Szél add levitate buffja.
- Ground Rupture – A boss maga alá tüskéket castol, el kell mozgatni a tanknak.
- A boss a földre Gravity Well idéz, amiken át kell menni mindenkinek, ez az effekt véd meg majd a Szél boss Thundershock képességétől. Leszedi a Call Winds debuffot
- Elementium Monstrosity (Boss)
- undefined – Egy random játékost feldob a levegőbe egy gömbben, aki komoly sebzést kap, őt healelni kell.
- undefined – Chain lighning. Szét kell állni a teremben.
- undefined – Prof. Putricide típusú slime. A boss maga alá rakja, ilyenkor mozgatni kell.
- Lava Seed – Tűzgolyókat dobál ki a földre amik 1-2 másodperc után felrobbanak, keress egy biztonságos helyet.
Stratégia
A harc három fázisból áll. Az első két fázisban 2-2 elementál jön, majd a 3. fázisban összeállnak egy bossá. A 2-2 elementálnak nagyjából egyszerre kell elérni a 25%-ot, mert ha bármelyikük eléri hamarabb az elementálok eltűnnek és jön helyette a második kettő. A végén a boss az elementálok megmaradt HP-ját kapja, tehát ha jól csináltuk 25%-on kezdődik a 3. fázis. Ez a fázis Putricide utolsó fázisához hasonlít. Folyamatosan mozogni kell, kerülgetni a bombákat, és minél hamarabb lenukeolni a bosst mielőtt elfogy a mozgási terünk.
1. fázis
Elsőként a tűz és a víz bosst kell leütnünk 25%-ra. Melee üti Iganciust, ranged öli Feludiust. Feludius közelébe nem mész, tank is elfut Glaciate-nél, undefined -et pedig szakítjuk. Ignaciust a raidtől elfordítva tankoljuk, aki pedig Waterlogged debuffot kap, annak bele kell futnia a földön levő tűzbe, ezzel leszedi magáról. Ha nem teszi ezt meg, akkor meghal a Glaciate-nél. Fontos, hogy amikor Ignacius felrakja magára a pajzsot (undefined), mindenkinek ki kell váltani rá, és leverni, majd szakítani. Ha nem vagyunk elég gyorsak – max 2 aoe mehet ki, – az AoE megöl. A bossoknal egyszerre kell elérni a 25%-ot, ezért 30%-nál DPS stop, megnézzük hova kell még DPS, és besegítünk.
2. fázis
A levegő és a föld boss következik. Szintén 25%-ig kell őket leütnünk egyszerre. Figyeljünk arra, hogy a bossok buffjait begyűjtsük, elkerülve a halálos támadásaikat. Először keresel egy tornádót, majd az AoE után egy örvényt a földön, majd megint AoE, megint tornádó, stb. A levegő boss teleportálgat, őt a ranged üti, a másikat a melee. Melee szakítsa a bossát! Aki a fejére kap egy nyilat, az fusson ki, különben a chain lightning megöli a raidet! Megintcsak figyeljünk, hogy 25%-ot egyszerre érjék el!
3. fázis
Összeáll a boss. A tanknak óramutató valamely irányába körben kell mozognia vele, a rangednek szétállni és nukeolni amig van hely, illetve a lighning AoE kihealelhetetlen lesz. A földön levő tűzből álljunk ki, mert nagyot sebez! A pocsolyába nyilván nem állunk bele. Healing és DPS CD-ket ide tartogassuk!
4.
Cho’gall Draenoron született – generációk óta ő volt az első kétfejű ogre. Ezek az ogrék intelligensebbek voltak a többinél, ráadásul gyakran képesek voltak mágiát is használni. A két fej közül a jobb oldali, két szemmel rendelkező a racionálisabb Cho, és a bal oldali, egy szemű, őrült fej Gall. Cho’gall viszonylag hamar Gul’dan szolgálatába lépett, aki az eredaroktól megtanult arcane varázslatokra oktatta az ogrét. Cho’gall hamar az Old Horde egyik legrettegettebb tagjává vált, aki Kilrogg Deadeye mellett az egyik vezetője volt az Első Háborúban az első Stormwind elleni (sikertelen) támadásnak. Miután az egyik ork klán vezetője megtagadta a Shadow Council parancsát, kivégezték és a helyét megkapta Cho’gall. Az ogre átnevezte a klánt Twilight’s Hammernek és mind a korábbi névre, mind az elődjére vonatkozó összes dokumentumot megsemmisíttette. A Twilight’s Hammer a többi ork klántól eltérően inkább egy fanatikus vallási szektaként működött, és legfőbb céljukká az apokalipszis elhozása lett Azerothra. Ennek érdekében Cho’gall részt vett Gul’dan legveszélyesebb terveiben, beleértve a normális ogrék kétfejű ogre mágussá alakítását, az első death knightok létrehozását és az Altar of Storm “szentélyek” felállítását…
A fight 2 fázisból áll, 1. fázis: 100%-25%, 2. fázis: 20%-0%.
Amint behúzzuk megjelenik egy Corruption bar, ami Atramedeshez hasonló Sound bar. Hasonlóan is működik, ha valamilyen képesség eltalál nő a Corruption barod. 100ig stackel fel ez a undefined.
- 25x Corruption: Accelerated Ez egy dispellezhető debuff ami 2 stack corruption-t ad 1 secenként. Ez 1 percig van fent, azonnal le kell szedni.
- 50x undefined 39000-41000as Shadow dmg-et hánysz magad elé. Ilyenkor el kell fordulni. Magad elé hánysz 5 yardra.
- 75x Corruption: Malformation Egy csáp nő ki belőled ami Shadow Boltot lő a raidre.
- 100x Corruption: Absolute-á válsz, 100% healing csökkenés és 100% sebzést ad, a spelljeid instantok.
Képességek:
1 fázis
- Fury of Cho'gall 30k Shadow és 30k Physical dmg a fő aggrotargetre és egy debuff ami 20%al növeli a shadow és physical dmget. Tauntolni kell a tankoknak.
- Flame's Orders ütésenként +20k Fire sebzést tol, és lava spawnokat tesz a földre amiből ki kell állni
- Shadow's Orders ütésenként shadow nova AoE-t tol az egész teremben. 3 AoE hullám, ki kell healelni.
- Conversion Ez egy mind control. Egyszerre 3 embert tesz mcbe, ha a targetet stunnolod, szakítod akkor megszakad az mc. Kötelező azonnal kiütni!
- Twisted Devotion Minden Mc-zet target után kap a boss egy +10%os dmg buffot 3 secenként. Na ez rossz, el kell kerülni.
- Summon Corrupting Adherent Egy addot spawnol, amit meg kell ölni. Ha meghal akkor egy black poolt hagy maga után ami sebez. Ezért a bejáratnál kell megölni az összeset.
- Fester Blood Ez a képessék minden egyes megölt Adherent után a black poolból idéz 5db/pool kis slimeokat. Ezek a slimeok cczhetőek, de nem szabad hogy bárkit is üssenek mert növeli a corruptiont. Továbbá ha van élő Adherent akkor egy hatalmas Shadow AoE képességet adnak nekik, ami instant wipe, tehát meg kell ölni az Adherentet mire elcastolja. kb 30sec.
Adherent tudnivalók:
- Depravity 1.5 sec cast amit szakítani kell.
- Corrupting Crash a földre amiből ki kell állni. Éppen ezért szóródik a raid, amint megjelenik az add.
2. fázis
- Corruption of the Old God AoE dmg és növeli a corruption bar-t is. Amíg meg nem hal addig ez az aura fent marad.
- Darkened Creations Csápokat summonol amiket azonnal le kell verni, és SZAKÍTANI!!!
- Debilitating Beam A csápok lövik ezt a spell-t. Shadow dmg, és növeli a Corrupted bloodot. 75% dmg és healing csökkést is ad. Ezt lehet szakítani. stunnolni.
Stratégia:
Phase I.
Középen tankoljuk, a ranged és a melee a hátánál, összeáll mert így könyebb az mczett targetet szakítani, stunnolni. A tankoknak Fury of Cho’gall után taultolni kell. A tűzkörökből ki kell állni. Ha spawnol egy add akkor azonnal ráfordulunk, meg kell ölni mielőtt elcastolja Cho’gall a Fester bloodot. Nem minden DPS fordul ki, 1-2 marad a bosson, mert kell bele a DPS rendesen. A terem bejáratánál öljük meg a melee kifut mielőtt meghalna a black pool miatt. Utána a black poolokból addok fognak jönni. Lassítani kell őket és isszonyat nagy nuke, csak a ranged ölni őket, mert nem szabad hogy megüssenek bárkit is. Az addok despawnolnak ha Cho’gall 25% alatt van. Ez ismétlődik, de több kis slime lesz mert minden egyes black pool után lesz 5. 15-20 addot még tudunk kezelni többet nem. Így ha 20 add van kint, azaz 4 pool és közel vagyunk a 25%hoz akkor a bosst kell nukeolni. Ebben a phaseben minimalizálni kell a corrupted bloodot, mert sokkal nehezebb lesz a P2. Minimalizálás: 0. Minden raidsebzés elkerülhető, kivéve a shadow AoE-t, hát kerüljük is el, különben a raid leader enrage-el.
Phase II.
Ez a burn phase, mivel constans AoE sebzést kapunk be, és egyre nő a corruptionunk, hero az mindenképpen erre a phasere. A tankok továbbra is tauntolják a boss-t debuffonként. Ha jönnek a csápok, akkor mindenképpen azokat nukeoljuk. Szakítani és stunnolni kell, ha castolják a Beamet.
Így néz ki a dolog: Bosst ölöd – > Csápokat ölöd -> Bosst ölöd -> Csápokat stb. A bosst érdemes a trónjához elhúzni, minél közelebb a falhoz, mert így csökkenthető a csápok szóródása, és könnyebben ölhetők.
5. Amennyiben hc-n végig lett ütve elérhetővé válik Sinestra
Leírás későbbiekben elérhető!